Ma már húsz millió forint alatt nem lehet építkezni, vagy mégis?

Az otthonteremtés a mai bizonytalan gazdasági helyzetben bizony nem könnyű feladat. Most azért nem akarunk építkezni, mert bizonytalanok a munkakörülményeink, most a pénzügyeink okoznak fejtörést, de a gazdaság is olyan változékony, inkább majd később vágunk bele.

Adja is magát a kérdés, hogy mikor is jön majd el a tökéletes pillanat az otthonteremtésre, álmaink házának a megépítésére? Érdemes egyáltalán építkezni? Az árak rohamosan mennek felfelé, és mivel a legtöbben hitelből vágnának bele akár az építésbe, akár a vásárlásba, így nem könnyű eldönteni, hogy mikor jött el a megfelelő idő.

Manapság már nagyon kevés olyan család/pár van, akik ki tudnak fizetni zsebből egy ingatant vagy akár egy építkezést. Hiszen 20 millió alatt nem fogjuk megúszni, nem igaz? Nos, van erre is lehetőség, ha olcsón és hatékonyan építkezünk. Természetesen ezalatt nem azt értjük, hogy silány, olcsó alapanyagot vásárolunk, és kontár, de olcsó munkaerőt bízunk meg. Hiszen van ennél jobb megoldás is. De mégis mi? Lássuk, hogyan is tudjuk a legköltséghatékonyabban megúszni új otthonunk megépítését?

Nem éri meg várni!

A várakozás nem megoldás. Természetesen nem arról van szó, hogy ugorjunk fejest egy 20 milliós hitelbe úgy, hogy bizonytalanok az anyagi forrásaink. De minél többet várunk, az árak annál feljebb fognak menni. Ha megnézzük az ingatlanárakat, akkor azt tapasztaljuk, hogy a fővárosban vagy akár egy felkapottabb megyeszékhelyen egy kisebb méretű ház is több 10 millió forintba kerül, melyre még költenünk kell, hogy megfeleljen az igényeinknek.

Persze az építkezés sem olcsó, kezdve a telek árával az építés költségeivel bezárólag, de ha megfelelő módon építkezünk, akkor gyorsan és könnyen lehet saját házunk, melyet a saját igényeink szerint alakíthatunk ki. Fontos kérdés lesz persze, hogy hol építkezünk.

Vannak, akik ragaszkodnak a fővároshoz vagy a megyeszékhelyhez, mert oda köti őket a munkájuk, oda járnak a gyerekek iskolába, óvodába, de érdemes egy kicsit körülnézni más régiókban is, hiszen sokszor ott olcsóbbak a telekárak, és építkezni is költséghatékonyabb. Az észak-magyarországi régió például árban lényegesen kedvezőbb, mint Budapest.

Új ház költséghatékonyan? Nem lehetetlen!

Persze az sem mindegy, hogy hogyan építkezünk. Ebben a tekintetben is lehetünk költséghatékonyak, például, ha Készházat választunk. A könnyűszerkezetes készházak környezetbarát megoldást jelentnek, remek hő- és hangszigetelő képességgel bírnak, és nem mellesleg, hamarabb felépíthetőek, mint egy téglaépítésű ház. A készházak esetben ugyanis a szerkezeti elemeket előre legyártják, majd a helyszínre szállítják és pár nap alatt összeszerelik. Egy készház akár 3 hónap alatt is kulcsrakész lehet, amit egy téglaház esetében nem lehet elmondani.

Az árak persze eltérőek lehetnek cégenként, viszont általánosságban elmondható, hogy egy kisebb, meglévő terv alapján készült típusház 20 millió forint alatt már elkészülhet, később pedig akár bővíthető is lehet. Természetesen ebbe nincs benne a telek ára, csak a típusház költsége.

Megosztás

Az alábbiakat olvastad már?

A fogmosás már évszázadok óta létezik

2023. november 30.|

Az ókortól a 21. századig a fogkefe a világ számos kultúrájában a mindennapi élet szerves részét képezte. A világ különböző kultúrái sokféle anyagot használnak, a különleges arakfa ágaktól kezdve, a madártollakig és a disznószőrig.

Sosem késő egy új szakmát megtanulni

2023. október 23.|

Amikor eljön a pályaválasztás ideje, fiatalként, kamaszként, azt gondoljuk, egy életre választunk szakmát, és akadnak, akik a választott szakmában meg is találják a hivatásuk.

Ma már húsz millió forint alatt nem lehet építkezni, vagy mégis?

2023. szeptember 30.|

Az otthonteremtés a mai bizonytalan gazdasági helyzetben bizony nem könnyű feladat. Most azért nem akarunk építkezni, mert bizonytalanok a munkakörülményeink, most a pénzügyeink okoznak fejtörést, de a gazdaság is olyan változékony, inkább majd később vágunk