Folytatódik a VV Fanni-ügy

Novozánszki Fanni, vagy ismertebb nevén VV Fanni hónapokkal ezelőtt vesztette életét. A kegyetlen gyilkosság után a dunavecsei kompkikötőnél dobták a testét a vízbe, ahol egy tapasztalt helyi halász szerint már két holttest is eltűnt. A gyanúsított B. Lászlót egészen a dokkig vitték, de még ott is tagadta, hogy gyilkolt volna.

Így indult a nyomozás

Két héttel ezelőtt Fanni budapesti albérleténél keresték a nyomokat, majd B. László siófoki nyaralójánál folytatták. Dr. Farkas Gabriella bírónő a csapatával együtt a bérleménytől a holtest eltűnésének feltételezett helyszínéig követte a vádlottat.

A vádirat szerint B. József Fanni holttestét a csomagtartóba rakta, majd a Beszédes József sétányon lévő apartmanháznál parkolt. Kamerafelvételek bizonyítják, hogy a gyanúsított kihasználta az alkalmat, és gyorsan megszabadul a lány bőröndjeitől. Innentől kezdve több helyen megállt, amíg el nem jutott a kompkikötőbe, ahol az FBI szerint Fanni a Dunába került.

A gyanúsított tagad

A vádlott higgadt és magabiztos volt, szinte egyedül vezette a bírósági konvojt a helyszíneken keresztül, ami újabb és újabb kérdéseket vet fel. A vádiratban leírtak szerint az út nagyjából 5 perces lehetett, azonban legalább a duplájának kellett lennie. Ez azt jelenti, hogy a benzinkútnál lefényképezett autó, csak hasonlít az elkövetőére, viszont nem lehet az övé. Mint mindig, most is nagy szerepe van az időnek és a távolságoknak, hogy pontos képet lehessen kialakítani a tettes tartózkodásáról.

Amikor a Dunához értek, akkor egy tapasztalt horgász is bekapcsolódott az ügybe. Tamásfalvi András két barátját is elveszítette, akik szintén profi horgászok voltak, azonban felborult a csónakjuk és sosem kerültek elő. A Duna nagyon kiszámíthatatlan, de a folyónak ezen a részén még gyorsabb és veszélyesebb. A horgász lazán közölte, hogy a dunaújvárosi vízi sportolók ismerik a helyszínt, ahogy azt is tudják, hogy pár kilós extra súllyal bármi eltüntethető. Külön érdekesség, hogy a gyanúsított régen szintén dunaújvárosi kajakos volt.

Tovább folynak a találgatások

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

B. László nem maradt csendben, ő is felszólalt az igazáért. A helyszíni szemle során elhagyhatta a házat, de a nyomkövetőjében csak a zónaérzékelőt kapcsolták ki. A külső szemlélők úgy érzékelhették a történteket, mintha egy csapat dolgozna össze, a konvoj egyik tagja viszont éppen a gyanúsított volt.

Dr. Lichy József tartott az utazástól, az aggályainak többször is hangot adott. Szerencsére nem lett igaza, úgyhogy se szökésre, se emberrablásra, se túszejtésre nem került sor, az ügyvéd úr félelemei nem igazolódtak be, bár az is lehet, hogy egy másik eljárásból fakadnak. Dr. Bálint Roland, László ügyvédje úgy vágott vissza, hogy mindenkit emlékeztetett arról, hogy védence péntekenként szabadon elhagyhatja a házi őrizetét.

B. László kihasználta a helyzetet, és határozottan kijelentette, hogy esze ágában sem volt megszöknie. Biztos benne, hogy az igazáért harcol, és foggal-körömmel ragaszkodik az ártatlanságához. Szerencséjére a szerettei sosem kételkednek benne, ráadásul a családja is összefogott, ami hatalmas erőt ad neki, hogy tovább küzdjön.

Megosztás

Az alábbiakat olvastad már?

Érdekességek a nagyvilágból: a készházak története

2022. november 12.|

Napjainkban a lakáspiac az iparosításra összpontosít. Egyre több fejlesztő és vállalat látja, hogy szükség van az előregyártott házakra. Ez annak köszönhető, hogy az ilyen típusú lakások gyorsabban és hatékonyabban építhetők. A legújabb modellek ráadásul elegáns,

Medence építés árak 2022-ben

2022. július 21.|

A 2022-es év az áremelkedésekről és az inflációról szól, amit a két évvel ezelőtt kezdődő járványhelyzet sem könnyített meg. Ha meg akarjuk egy kicsit érteni ezt a folyamatot, akkor elég, ha visszatekintünk az életünkre, ami